Sweet Child of mine

Tudom, tudom, gyenge szóvicc, de ez jutott eszembe.

Olvasnom kéne egy ideje, de elkeserítően nincs rá időm. A sztorihoz persze az is hozzátartozik, hogy nem is nagyon került a kezembe olyan könyv, ami lekötne, érdekelne és mondjuk ágyban, beájulás előtt pár perccel próbálkozzam vele. Nálam ez az olvasás dolog nem sznobság kérdés, hanem lételem. Gyerekkoromban hajnalokig virrasztottam egy-egy jó könyv mellett, reggel mindig is jött a letolás, hogy meddig "rontottad a szemed gyerekem"? (Milyen jó kis szülői panel, örülük, hogy eszembe jutott:-)

Szóval anyukám az én mentsváram: döbbenetes mennyiségű könyvet olvas ki, kapok is tőle gyakran, és azért szeretem őt (más dolgok mellett persze), mert nem az a fajta magyartanár, aki csak a klasszikusokat mondogatja, hanem befogadó az ún. szórakoztató irodalom iránt is. Nem söpri le, mondván ez ponyva, hanem elolvassa, és ha jó, akkor ajánlja.

Így jutott el hozzám egy Lee Child nevű ürge egyik könyve, a Hiba nélkül. Azt mondta az ajánlat: "tetszeni fog, sztem". És igaza lett: falom, pörgök rajta, de néha szünetet hagyok, hogy ne legyen olyan gyorsan vége. Semmi közze a magas művészethez, egy tisztességesen megírt, bűnügyi sztori, ami az amerikai alelnök megvédéséről szól. De mégis olyan jól esik. Megvan benne a kemény, profi volt katonai rendőr (aki állandó szereplő a faszi könyveiben), csavaros sztori, apró fejtörők, meg nők és persze egy kis romantika, meg szex is. Picit vissza a főszereplőhöz: tetszik a személyisége - azt hiszem azért, mert olyan jellemet kapott, ami mindenkinek tetszik valamiért, amit mindenki magára tud húzni kicsit. Szóval ki van találva.

Ajánlom, sztem tetszeni fog;-)

Ui: King Mobil c. könyve van aztán soron. Sikeresen visszatérem a könyvekhez.

Kosár, jó

Az új melóhelyen a (nekem) új kolléga mondta, hogy jár haverokkal, ismerősökkel kosarazni. Vérszemet kaptam, mert nagyon-nagyon hiányzik a kosárlabda.

Életem egyik nagyon fontos része volt, amikor játszottam, szerettem, volt tehetségem is, az egyik legötletesebb, legélvezetesebb labdasportnak tartom, ahol fontos a csapatszellem, de időnként nagyon kellenek az egyéni, kiszámíthatatlan mozdulatok. Olyan pillanatok, amivel el lehet dönteni egy meccset. Ilyeneket sokat csináltam és imádtam, hogy a sporttáborokban nevelkedő, a kosárlabdát nem az aszfalton, hanem egy edző mellett tanuló fiúk mennyire nem tudtak lépni ezekre. Én aránylag későn edzettem edzővel, de nem is sokat tudott már mondani, hacsak nem annyit, hogy milyen alapfigurák vannak, amiket lehet variálni. De a spontenaitás mindig benne volt a pakliban.

Nem akarok itt nagyképű lenni, nem erről van szó, közel nem voltam kiemelkedő tehetség, de egyes hozzáértők szerint, idézem: "lehetett volna belőled valami". Ez nekem elég volt:-D

ui: asszem elmegyek kosarazni a sráccal, csak jöjjön rendbe a térdem. Voltunk egy sportboltban, ahol árultak kosárlabdákat. Találtam egyet, baromi jó volt a fogása, nem is volt drága - lehet, hogy megveszem.

Erőt veszek magamon...

Sokat jár a fejemben a blog, de nagyon ritka, hogy kedvem van írni. Most itt, hirtelen eszembe jutott, főleg, hogy olvastam Dávid kollégám új blogját, ami egyrészt sokkal szebb, mint az enyém, másrészt gyakran frissíti (http://dodeszh.blog.hu), a fene essen belé:-)

Sok bajom van mostanában, mindenféle. Fizikai, lelki is egyaránt. Lehet, ezért sincs kedvem írni, nem tudom. (Furcsák azek a mondatok, ahol egy hogy kötőszónak kellene jönni pl. a lehet után, de szépen ki lehet váltani, illetve el lehet hagyni. Én egy "hogy" fetisiszta vagyok, de kezdek leszokni róla). Fáj a térdem, illetve be van dagadva, ami egy régi sportsérülésnek az emléke. Időnként előjön, tart pár napig, kellemetlen. De most túlságosan is az. Gátol a mozgásban, ezért bosszús vagyok.

De van jó dolog is - kezdjük az új lapot: Nonstop Mobil. Sztem jól hangzik, nagyon szeretném, ha jó lenne. Az is lesz.

A másik (fogalmam nincs, mi az egyik, de ez is azoknak az idióta töltelékszavaknak az egyike, amiről képtelen vagyok leszokni), amit nem tudok eldönteni, hogy akkor ez egy személyes blog akar lenni, vagy moziajánló. Mert sikerült több filmről is írni, ami első olvasatra személytelen, de talán mégsem az. Mentségemre legyen mondva, szeretek filmekről írni, merthogy szeretem a filmeket.
Máris elnézést kérek, ez egy asszociációs post lesz, mert mindenről eszembe jut valami. Gondolom nem vagyok vele egyedül.

Szóval filmek: láttam a Tökéletes trükköt. Igen nagyon rendben van, Scarlett Johanssont szeretjük, Christian Bale-t nem annyira. Csavaros, de nem követhetetlen. Titokzatos, de nem megfejthetetlen. És a végén összeáll, mint egy vérbeli bűvészmutatvány. Apropó, SJ: Most ment az HBO-n a Sziget: megnéztem az elejét, nem rossz film, bár ezek az üldözés közben előjövő szikraesők, meg füst/gőz felhők elég idegesítőek. Mi a franc ez? A jövőben minden szerencsétlen sarkon hegesztenek, meg ömlik valahol a melegvíz? Hangulati elemnek nem rossz, de TV-n nézve nagyon zavaró. Szóval amíg a titok ki nem derül, addig egész jó a múvi, de utána egy színtiszta akciófilm. Kár, kár.

Ja, igen, volt még a Holiday. Igazából (ettől a szótól meg hidegrázást kapok - jó, hogy így írásban lehet a töltelékszavakra reagálni, mert ebből talán tanulok) nem nagy eresztés: Cameron Diaztól rosszul voltam a végén, viszont ez az átkozott Jude Law nem elég, hogy a csajok kedvence, de még jó színész is:)

Fogadjunk, most minden olvasó (haha) azon agyal, amit az elején ejtettem el, miszerint milyen lelki bajaim vannak. Nos, azt hiszem azokat itt sosem fogom leírni. Sztem ez egy önismereti tréningnek is beválhatna - most már tudom, mit, kinek tudok, akarok elmondani. Szal aki lélekbuvárkodást vár itt tőlem, az pórul jár - mint az Anna, aki nem tudott eljönni velünk Berlinbe a nyáron. Nyugi, scullly, lesz még alkalom:-*