Frost/Nixon

Sajnos az Oscar-előtti-között-utáni időszakban nem nagyon volt időm elmenni moziba, pedig több film volt, ami érdekelt volna. Ezek közül pár héttel ezelőtt a Frost/Nixont sikerült elcsípni és azt hiszem, jó döntés volt inkább erre, mint Szabadság útjaira beülni. (És az is mutatja, hogy - és most lelövöm a poént - nagyon jó film volt, hogy hosszú idő után is van kedvem írni róla:-))

A Nixon-Watergate ügyet nagyjából mindenki vágja, én is, de azért kicsit részletesebben is utánanéztem előtte, hogy ne üljek kukaként a teremben. Nem is volt baj, mert ugyan szájba rágnak sok mindent a film alatt, jó volt sokszor nem arra figyelni, amit mondanak, hanem arra, ahogy játszanak.

Ez a Frank Langella egy zseni és örülhet, hogy végre megtalálták egy ilyen nagy jelentőségű szereppel. Ő Nixon, aki harmadik éve lemondott az elnökségről és igazándiból nem tud magával mit kezdeni. Golfozgat, interjúfelkéréseket utasítgat el, és baromira kritikus mindennel és mindenkivel kapcsolatban.

Mindezek mellett a pénz rabja, ugyanis rááll, hogy egy ifjonc brit showman, egy bizonyos David Frost interjút készítsen vele (qrva sok pénzért persze). Nixon és a stábja nem félnek tőle, kis mitugrásznak tartják, majd jól lekardozzák, gondolják.

Innen a film az előkészítésről szól és hihetetlen, de baromi érdekes, idegfeszítő, izgalmas, pedig igazán csak a sakkozás indul meg: hol vegyék fel az interjút, lesz-e rá elég pénz, miket kell kérdezni, mit fog majd válaszolni, stb.

Frost csapata leginkább meg akarja fingatni Nixont, hogy az adjon elő mindent, kérjen bocsánatot a néptől, de minimum vallja be, hogy törvénytelenségeket követett el. Frost meg semmi mást nem akar csak hírnevet és minél nagyobb nézettséget.

Ha eddig izgalmas volt, maga az interjú egy kibszott körömrágás. Félelmetes, hogy Ron Howard hogy volt képes két ember beszélgetéséből ilyen izgalmakat kifacsarni. Végig feszülten, előredőlve néztem a filmet, úgy berántott, hogy öröm volt nézni. És tudjátok, van az az érzés filmnézés közben, hogy "óáááéé, bazzeg, ezmekkore film" és nézed tovább. Na, ez ilyen volt :-)

Utána megnéztem az eredeti interjúrészleteket a YouTube-on is és igen, láthatóan a film túldramatizált, de azt mondom, hogy ez mégiscsak egy film, nincs ezzel baj. Frost persze megdicsőül, észbe kap, amikor már majdnem késő, Nixon meg... Nos, az ő karaktere vegyes, de én tudtam szeretni, megérteni, azonosulni vele - nagyon is. És ami még érdekes: Éva mondta, hogy Langella filmbeli karakterének mozgása, járása egy az egyben megboldogult nagyapámra hasonlított. És tényleg.

Nagyon ajánlott film, nézzétek meg!