Gettóflaszter

Hosszas szenvedés, tologatás, időpontkeresés után végre sikerült elcsípni a Gettómilliomost. Addigra (és hogy utálom ezt) annyi ömlengést, hájpot, szidást stb. hallottam a filmről, hogy komoly kétségeim voltak afelől, tudom-e majd élvezni egyáltalán. És jaj, mi lesz, ha nem fog tetszeni?!

Tetszett, nem volt a filmmel semmi baj, a Danny fiú ügyes, tényleg. De ha elvonatkoztatok mindentől, mégsem éreztem azt a hatalmas katarzist a végén, amire számítottam, hogy lesz. Lehet, hogy pont ez volt a "baj", hogy számítottam bármire is.



Pörgős, megható, szívszorító, gyönyörű, undorító, felháborító, meglepő volt egyszerre. De ezt tudjuk, hogy Boyle tudja. Aki olyan cuccokat tett le az asztalra, mint a Trainspotting, Sekély sírhant, 28 nappal később, arről tudjuk, hogy tudja, amit kell neki. És megvan a saját stílje, ritmusa, mindene. A film tehát állat, nem is ez a lényeg, hanem kicsit az Oscar díjakon merengtem el.

Ha túllépünk azon, hogy egyáltalán mi értelme az Oscar díjaknak, mennyi lobbi, megalkuvás, nyalás-szopás van mögötte, akkor nem értem a bizottságot. A Gettómilliomost a Boyle megcsinálta már többször, több filmje legalább volt ilyen. Vagyis nem értem, miért tarolt ennyire - mégegyszer érdemei elismerése mellett. Most nem tennék mellé semmilyen másik, Oscar esélyes filmet, mert nem is láttam őket.

Szóval klassz volt, egyenesen felüdülés volt kilépni Bp. utcáira, olyan finom, bársonyos volt a levegő, az utcák gondozottnak, tisztának tűntek. Ennyire relatív a mi kis szaros életünk. Az a gond, hogy Hollywoodban biztos nem ezt látták benne...

Fontos dolgok:-)

Hogy el ne felejtsem őket:

- Ántivakarin tabletta
- Penetra kenőcs
- Cumicecid
- Leteperin
- Fidibusz balzsam
- Lapidusz cseppek
- Karakán tabletta

És figyelem: a lényeg, hogy mindig alaposan be kell áztatni...

Tech-szakkör

Kedvenc szakkörünk lelkes tagjának rövid beszámolója következik. Rövid keresgélés, olvasgatás után, tulajdonképpen egy hirtelen döntés eredményeként beszereztem egy ilyen telefont.





Igen, tudtam, hogy milyen, használtam, és nem is ezt, hanem egy full QWERTY-s Nokiát néztem ki, az E75-öt. De mivel ez utóbbi még bizonytalan, mikor jön ki és türelmetlen voltam, behúztam az INNOV8-et. Ha valaki azt mondja egy évvel ezelőtt, hogy egy csúszkás, Samsung csúcsmodellem lesz, kiröhögöm. És most tessék:-) Eddig nagyon bejön a cucc, remek a mechanika, az anyagok, a Symbian, vagyis minden. Nagyon eltalálták a koreaiak, és vicces, hogy egyáltalán nem koreai jellegű telefon. Nagy, súlyos, fémes, imádom! :-)





A másik jelenteni való: beléptem DSLR-ek világába, méghozzá egy Sony Alpha 300 segítségével. Itt azért többet tököltem, de alapvetően az ár-érték arány döntött és az, hogy alapvetően jókat, szépeket írtak róla, a Minolta múlt, pedig nekem sokat jelent. Lett vaku is hozzá, mert azt elhatároztam, hogy ha lesz nagy gépem, akkor külső vaku alap, anélkül értelmes fotókat beltérben, de gyakran már helyzetben sem lehet készíteni. Szal szett megvan (alap, 18-70 mm-es obival), ok, totál kezdő, belépő kategória, de most nem is kell nekem ennél több :-)

Képek majd később...

Frost/Nixon

Sajnos az Oscar-előtti-között-utáni időszakban nem nagyon volt időm elmenni moziba, pedig több film volt, ami érdekelt volna. Ezek közül pár héttel ezelőtt a Frost/Nixont sikerült elcsípni és azt hiszem, jó döntés volt inkább erre, mint Szabadság útjaira beülni. (És az is mutatja, hogy - és most lelövöm a poént - nagyon jó film volt, hogy hosszú idő után is van kedvem írni róla:-))

A Nixon-Watergate ügyet nagyjából mindenki vágja, én is, de azért kicsit részletesebben is utánanéztem előtte, hogy ne üljek kukaként a teremben. Nem is volt baj, mert ugyan szájba rágnak sok mindent a film alatt, jó volt sokszor nem arra figyelni, amit mondanak, hanem arra, ahogy játszanak.

Ez a Frank Langella egy zseni és örülhet, hogy végre megtalálták egy ilyen nagy jelentőségű szereppel. Ő Nixon, aki harmadik éve lemondott az elnökségről és igazándiból nem tud magával mit kezdeni. Golfozgat, interjúfelkéréseket utasítgat el, és baromira kritikus mindennel és mindenkivel kapcsolatban.

Mindezek mellett a pénz rabja, ugyanis rááll, hogy egy ifjonc brit showman, egy bizonyos David Frost interjút készítsen vele (qrva sok pénzért persze). Nixon és a stábja nem félnek tőle, kis mitugrásznak tartják, majd jól lekardozzák, gondolják.

Innen a film az előkészítésről szól és hihetetlen, de baromi érdekes, idegfeszítő, izgalmas, pedig igazán csak a sakkozás indul meg: hol vegyék fel az interjút, lesz-e rá elég pénz, miket kell kérdezni, mit fog majd válaszolni, stb.

Frost csapata leginkább meg akarja fingatni Nixont, hogy az adjon elő mindent, kérjen bocsánatot a néptől, de minimum vallja be, hogy törvénytelenségeket követett el. Frost meg semmi mást nem akar csak hírnevet és minél nagyobb nézettséget.

Ha eddig izgalmas volt, maga az interjú egy kibszott körömrágás. Félelmetes, hogy Ron Howard hogy volt képes két ember beszélgetéséből ilyen izgalmakat kifacsarni. Végig feszülten, előredőlve néztem a filmet, úgy berántott, hogy öröm volt nézni. És tudjátok, van az az érzés filmnézés közben, hogy "óáááéé, bazzeg, ezmekkore film" és nézed tovább. Na, ez ilyen volt :-)

Utána megnéztem az eredeti interjúrészleteket a YouTube-on is és igen, láthatóan a film túldramatizált, de azt mondom, hogy ez mégiscsak egy film, nincs ezzel baj. Frost persze megdicsőül, észbe kap, amikor már majdnem késő, Nixon meg... Nos, az ő karaktere vegyes, de én tudtam szeretni, megérteni, azonosulni vele - nagyon is. És ami még érdekes: Éva mondta, hogy Langella filmbeli karakterének mozgása, járása egy az egyben megboldogult nagyapámra hasonlított. És tényleg.

Nagyon ajánlott film, nézzétek meg!