Napirajz 2.

Mivel az első rész megjelenésének, illetve a kapott személyes rajznak is szenteltem egy postot, megejtem ezt az új kötet kapcsán is. Tudom, ezer éve volt :-)

Nos, az Instantban voltunk ezúttal és a szervezettségnek köszönhetően nem volt annyira hárdkór az egész dolog, mint annak idején a Kuplungban. Pár óra alatt sorra kerültem, és ez ide mellékelt rajz készült. Megint csak azt tudom mondani, hogy Grafitnak hatalmas respekt, hogy végigcsinálja ezeket a túrákat és remélem tudja, hogy mekkora örömet szerez ezzel a rajongóknak :-). A többi dedikálás itt nézhető meg jól. Most pedig kopó inet!

Együttérzés

Van itt a munkahelytől nem olyan messze egy kis büfé, ahol szendvicset, meg kávét lehet kapni. A KV alapfelszereltség reggel, munkába menet, és ez a hely az egyik lehetséges beszerzési forrás. Nem is csinálnak rossz kávét, az árak is rendben vannak, de a kiszolgálás...

Biztos vágja mindenki ezt a típust: idősebb (60 körül - most lehet, hogy halálra sértem) hölgy, profi sminkkel, nyakba akasztó a szemüvegen, tulajdonképpen anyám korabeli. És az elmaradhatatlan világfájdalom az arcán. Nulla mosoly, mindig ez a sértettség, meg nem értettség, vagy az isten tudja mi a franc.

Ezért kezdtem is nem szeretni odajárni, mert amikor kávét (bármit) veszek, a nincs nagyon kedvem egy savanyú arcot nézni, amitől még az addigi életkedvem is azonnal elpárolog.

Aztán ismét benéztem az elmúlt hetekben, de láttam, semmi sem változott. Pedig köszöntem mindig, udvarias voltam, ahogy kell. Pár alkalommal ezelőtt a néni a szokásosnál is morcosabb volt, és nem álltam meg, hogy megkérdezzem: kiskezitcsókolom, mi a probléma? És akkor beindult a gépezet: "hogy az a mocskos szemét, amelyik elvitte a ládát, mert itt volt az ajtó előtt és volt pofája hozzányúlni és akkor most itt rohangálhatok, hogy hol van, de már tudom is, ki lehet az, hogy mit fog tőlem kapni!"

Aztaqrva, mondtam ott és tovább kérdezősködtem, mire a néni hálás szemmel minden panaszát elsorolta, megtisztult, én meg mehettem a kávémmal. Következő alkalommal nem sokat javult a helyzet, és megint valami gond volt. Láttam, hogy kézzel állítja ki a blokkokat a kávék után és most már kérdés nélkül mondta, hogy: "mert a hülye pénztárgépnek is most kell elromolnia, és nézze meg, kézzel kell itt szerencsétlenkednem, a szervizest nem értem el reggel, mert ezek csak 10-től szíveskednek munkába állni és mire elértem, már csak délutánra tudtam elhívni, addig meg ezt kell csinálnom!"

Tettem még néhány együtt érző kérdést és máris aranyoskám, kedveském lettem neki, csacsogtunk, és nagy egyetértésben búcsúztunk. Asszem (megint) elkezdek oda járni :-)

(Kép: Cezanne - The Woman With a Coffee Pot)