Szenvedős 7vége

A lövés egészen jól sikerült a végére, de már akkor is fájt a torkom. Aludtam vagy délig, aztán mivel magam voltam otthon, igazából semmi értelmeset nem csináltam. Csak jöttem-mentem a lakásban, ebédeltem, végigjátszotrtam végra a God of War II-t, pakolgattam, tettem, vettem, és hirtelen este lett. Kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel: a bőröm sajgott, szédültem, könnyen kifulladtam - ha beteg készülök lenni, akkor ezek az előjelek. Na, mondom, király, költözés utáni állapotban semmi gógyszerem, de még teám sincs, lemenni a boltba felejtős, megmozdulni is alig bírtam. Találtam egyetlen tasak Coldrexet, betoltam, plusz egy fájdalomcsillapítót, mert hasogatott a fejem is.

Így elnyomorogtam magamban, aztán lefeküdtem, és elkezdtem izzadni, mintha a szaunában lettem volna. Éva olyan hajnali 2-kor jöt haza a céges raftingból, akkor már nem voltam olyan szarul, reggelre meg nagyjából helyre is jöttem.

Másnap húzós volt: jöt a festő srác befejezni a szobákat, de csak 11-re ért oda, közben elkezdtük a maradék ruhahalmokat feldolgozni, bepakolni a szekrénybe. Ez legalább 5 tonna ruhanemű volt, isten bizony:-)

Közben anyukámék jöttek, hozták Zsombit, aztán elmentek, mi meg ott maradtunk a kupiban, álmos gyerekkel, ruhakupac, bútorok tetején egy félig kész konyhával. Na, elmentünk játszótérre, addig sem legyünk útban. Készpénzünk közben valahogy elfogyott, úgy szedtük össze a vacsorára való pénzt. Megettük a pizzákat, gyereket elkezdtük fürdetni, de közben valahogy nem voltam igazán jól még. A srác lassan, de haladt a festéssel, de annyira mégsem, hogy végre be tudjuk rakni az ágyat a hálóba, Szal maradt továbbra is a matracon alvás a nappaliban.

Zoli befejezte a festést, a végén már én segítettem leszedni a takarásokat, felsöpörtem, takarítottam, pakoltam - ekkor már 10 óra múlt, alig voltam fáradt. Na, kérdem, akkor mondjon egy összeget, mennyi a festés, de nincs készpénzünk, szal majd rendezzük, ha Ceglédre megyünk (srác Éva unokatestvére). Erre mondja, hogy akkor legalább a vonatjegyre valót adjuk oda, mart egy fillér sincs nála. Na, bakker, mondom ez király. Jó, mennyi az annyi. Nagy nehezen kinyögte, hogy 15 ezer (ami qrva kevés, és halál jó arc, hogy ennyiért csinált meg egy konyhát és egy kis hálót). Ok, akkor tűz a nyugatihoz, Raiffeisen automata, leveszek pénzt és már akkor elhatároztam, hogy 20-at fog kapni. Persze ATM baszik működni, közben a vonatindulásig van szűk 10 percünk. Azonal kocsiba, Oktogon, felveszem a pénzt, pörgés vissza az állomásra, kiugrik, talán elérte a vonatot.

Hazamegyek, gyerek közben alszik. Bedőlök a kádba egy pohár Bacardival, Éva közben felmos, ami még kimaradt.

Ma reggel halál a köbön: a gyerek hisztis, semmihez sincs kedve, ami azt illeti, nekem sem, és ez a kettő együtt nem jó elegy. Sírás a vége, kivonulok a konyhába (mert ezt már lehet végre:-)), valahogy összeszedjük a kölköt és 9 helyett majd' 10-re érek be az oviba vele. Évának vissza a kocsit, majd beérek nagynehezen...Hahhhhh...

És még csak most kezdődik a hét :-D

Szomszéd ápdét

Tegnap megyek fel a lépcsőházban, előttem lépdel fel a csóka, akivel tegnap a balhé volt. Szerencsére nem sunnyogott, hanem elkezdtünk dumálni, kicsit mosolyogva, hogy ami tegnap volt, nyilván nemnormális helyzet volt. Mondtam, hogy sajnálom, de egyben azt is mondtam neki, hogy ez egy gyerek, aki sír, és sírni is fog, szal ezzel számolni kell. Ilyen jellegű hiszti pedig nem valószínű, hogy lesz...
Kiemelte a csóka azt is, hogy ő festő-mázoló, de amellett is sok egyéb melója is van, szal neki kell a pihenés, mert munka közben ott kell lennie agyban :-D. És persze, így van ez mindenkivel, de ezen is mosolyogtam, bár csak belül.

Felfogta, mondta már érti, hogy új a hely, de tegnap ez nem jutott át hozzá, ami az ordibálás miatt nem is csoda. Végül be is mutatkoztam neki és megállapítottuk, hogy nem volt egy szerencsés első találkozás. Szal oké a dolog, úgy tűnik...(közben anyuka is befutott, együtt élnek, khm, na mindegy, ez is vicces)

Amit nem írtam meg az az volt, hogy a vita közben a csávó azt ordítozta még, hogy: "És felettünk bazdmeg hegedülnek is, érted, HEGEDÜLNEK, meg trombitálnak, érted bazdmeg, TROMBITÁLNAAAAK!!"

És ez volt az a pillanat, amikor elröhögtem magam, hogy ilyen nincs! :-)

Szomszédi (v)iszony

Van úgy nagy ritkán, hogy a gyereknek elgurul a gyógyszer. Akkor ez még nagyobb eséllyel esik meg, ha új környezetben vagyunk, meg kell szoknia a helyet, ahol alszik. Most ez van, hiszen költöztünk, saját szobája van és persze aranyos is, mert simán el is alszik, nem kell mellé feküdni, ahogy korábban.

De a stressz nyilván ott dolgozik benne, egy 3 éves pedig ezt nem tudja ezt úgy levezetni, ahogy egy felnőtt, hanem csak egy módon: sírással, hisztivel. Ez a képlet egyszerű.

Vasárnap óta lakunk a Radnótiban, kisebb-nagyobb súrlódásokkal Zsombor is elég jól érzi magát és kezeli a dolgot. Ma éjjel azonban valami összeakadt a kis agyában és fél egy körül felriadt. Felmentem hozzá a galériára, megkezdtem a csitítást, nyugtatást, amiben azért elég nagy gyakorlatom van már. Főleg, hogy még én sem aludtam, szal nem álmomból vert fel. De ez most erősebb, durvább volt a szokásosnál és nem hogy csitult volna, egyre hangosabban sírt, sőt tombolt. Ülve, fekve ugrált az ágyon, dobálta magát össze-vissza, nem hallotta, amit mondtam, ellökött magától, rúgkapált. Egyik pilanatba azért üvöltött, hogy menjek onnan, aztán azért, hogy menjek vissza. Kérdezgettem, mi a baj, amire remegő hangon azt kiabálta, hogy ne kérdezzek tőle semmit, ne mondjak neki semmit és nem tudja, mi a baj! Erre agresszíven reagálni olaj a tűzre, ilyenkor még inkább begerjed. Van ennek egyébként egy időintervalluma, ami max 15 perc.

Persze ez a negyed óra a legmegpróbáltatóbb dolog a világon. A vége felé már cseng az ember füle és akármilyen nyugodtan kezdi, elkezd beidegesedni. Legszívesebben eljárna a keze, hogy elterelje a gyerek figyelmét, de lehet tudni, h az sem megoldás. Nekem is kezdett begőzölni az agyam, hiszen nem hogy csillapodott volna, de egyre durvábban nyomta, amikor is valaki a szomszédból háromszor megdöngette a falat.

Na, király, akkor még ez is. Egy perc múlva zörögnek az ajtón, majd csöngetnek. Éva kinyitja, hallom, valakivel beszél. Na, ekkor végképp elszakad a cérna, kirohanok pizsamában, remegő fejjel, idegekkel és egy alacsony, kopaszra nyírt, melegítős csávó áll az ajtóban, osztja az észt. De fennhangon, agresszíven: hogy ő négy éve ezt hallgatja, elég volt, nem tud aludni, öljük mi a gyereket, vagy mi? Erre próbáljuk megmagyarázni neki, hogy ez egy másik gyerek, aki szokja a helyet és nem tehetünk róla, hogy az előző lakónak sírt a gyereke. Semmi hatás.

Lovalja bele magát, ocsmány, förtelmes módon ugat velünk, amitől nekem is eldurran az agyam, és ugatok vele, hogy milyen alapon zörget ide, menjen a francba, hagyja, hadd intézzük a dolgot. Éva közbebn vissza, mert a gyerek közben csillapodik. Erre ő a visítva (!) kiabál, hogy nem bírja tovább, már többször el akartak költözni, azt hitték végre megszabadultak (!) a sírós gyerektől, erre itt egy másik. Visszakérdezek, van-e gyereke. Semmi válasz, nyilván nincs, egy ilyenek asszem nem is való.

Mindketten kiabálva mondjuk a magunkét - én még ekkor is próbálok valamennyire konstruktív lennem, de semmi értelme. Kijön egy nő is (pongyolában), aki próbálja berángatnui a faszit, de az nem megy, hanem ordibál tovább. Ekkora én elfáradok ebbe az egészbe, meg el is szomorodok, hogy bazmeg, ezzel kell kezdeni az ott lakást, nem biztos, hogy olyan jó jel ez. Amikor a rendőrséggel jön, mondom neki, most fogja a telefonját, hívja őket, sőt a hadsereget is, az kell ide. És becsukom az ajtót. Kicsit még hőzöng, visszamegy a lakásába, de még percekig hallom, hogy dühöng. Én csak ülök magamban, Éva altatja a gyereket, aki el is aludt és reggelig nyikkanás nélkül aludt.

Nekem plusz egy órába telt elaludni...