Húszon pár éves koromig előszeretettel néztem sokkoló filmeket. Imádtam, ha fröcsög a vér, ha erőszak van, ha halál van, ha szenvedés van. Gondolom mindenki átesik ezen, és egy idő után elmúlik, mert mostanában ha nagy nehezen végre filmet tudok nézni,akkor az erőszakos, vagy akárcsak komoly dolgokról szóló alkotásokra vágyom a legkevésbé. Tegnap este mégis rászántam magam, hogy megnézzem az Isten városa c.filmet, amit jó pát hete vettem nagyon olcsón, és mindig is azt hallottam róla, hogy jó, de brutális.
Felkészültem valami vértől iszamos, a riói kartonvárosban játszódó rettenetre, és nem teljesen ez következett. A nyomornegyed rendben is volt, de olyan színekkel, képekkel kaptam az egészet, hogy elámultam rajta. Iszonyatosan profik a színek (ez fogott meg leginkább), a szereplők meg egyenesen elképesztőek. Nem tudom, honnan szedték őket, profik, vagy nem, mert nem olvastam utána. De mindent elhittem. Ok, azt azért nem, hogy alig tizenéves gyerekek pisztollyal rohangálnak ezekben a kerületekben, és egy rossz szóra lőnek, de hogy mindenki korrupt és a velejéig romlott, azt igen. (bár, lehet, hogy az első dologban is van igazság)
Végülis ez egy gengszter sztori, csak éppen eléggé "más", mint a többi. Itt mindenki kokózik, szív, nem dolgozik, hanem gyilkol a megélhetésért. Bandák harcolnak egymás ellen, kivéve Rakétát, akinek álma, hogy fotós legyen és hogy egyszer végre kiszabaduljon Isten városából. A régi kishaverokból súlyos tömeggyilkosok lesznek, de ez természetes itt. Ezt éreztem én is - nem nagyon szisszentem fel egyetlen jeleneten sem, hiszen az egész magától értetődő volt, olyan, mint amikor én lemegyek az utcára és veszek egy kiló kenyeret. Ok, volt egy, ami fájt nagyon, de érzelmileg és nem gyomrilag.
Ahogy a Carlito útjában, meg az ehhez hasonló sztorikban, úgy a főgonosz/főgengszter itt is teljesen profánul hal meg, mert meg kell halnia, egyértelmű. Az sztem ennek a filmnek a nagy szerencséje, hogy nem az erőszakra épít egyedül, hanem a sztorira is. Ügyes, csavaros, de még követhető. Szépen kibont minden karaktert, aki fontos, elvarrja a szálakat. És igen, az arcok, a karakterek. Régen láttam ennyi változatos arcot egy filmben, bár a végén a sok névben már majdnem elvesztem, főleg, amikor előkerült a 15. fekete kissrác.
Egy szó, mint száz: végre olyan film, amin agyaltam azért másnap is, foglalkoztatott, kissé nyomasztott is. Azt hiszem ezért nem nézek ilyen filmeket mostanában - nem hiányzik a nyomasztás. De néha azért nem árt:-)
