Wolfe

Elolvastam (és nem ki, ugye scullly:-) egy újabb Lee Child regényt, ez nem volt már annyira jó, mint az előző, de azért a nem tudom letenni efektus itt is megvolt. Tegnap a Klub Rádióból hazafelé menet beestem egy könyvesboltba, mert eszembe jutott, hogy meg akarom vennei az új Tom Wolfe regényt. (Egyébként is: nem is tudom, mikor kóboroltam csak úgy, hogy vásárolgassak, szétnézzek.) Ő egy újságíróból lett regényíró, akinek tulajdonképpen csak egy könyvét olvastam annak idején, ez volt a Talpig férfi (Man in full). Iszonyatosan tetszett - nehéz olvasmány volt a javából, a nyelvezet, a fogalmazás, a mondatszerkezetek, de nem olvashatatlan. Sőt, miután rákaptem az ízére, egészen magával ragadott.

Wolfe arról nevezetes, hogy a bazi nagy amerikai társadalom mellkasába belemászik szépen egy szikével, kinéz magának egy szervet, aztán azt jól kielemzi. Értsd: vesz egy témát, ami az embbereket izgatja, foglalkoztatja, aztán azt szociolóiai alapossággal kutatja, körbejárja, majd mindezt (általában) nagyregény formába önti. Ilyen volt az Igazak (The right stuff), ami az USA első emberi utassal történő űrhajó fellővéseiről szólt (ezt dose szerkeszti, hogy jól írtam-e:-). Ezt sajna nem olvastam, csak filmen láttam, és a film remek volt. A hidegháború zakatol, megy az űrverseny, ahol a 6-7 asztronauta csak egy játékszer - nagyon érdekes sztori volt. A Talpig férfi a kisebbségekről, az ő harcukról, boldogulásukról szól. Abban nem is a sztori volt érdekes, hanem a karakterek. Wolfe mániákusan ügyel a nyelvezetre, pont ezért minden nyelvjárás, akcentus, szleng az adott környezetet, figurákat idézi, hihetetlenül szórakoztató.

Most az elit amerikai egyetemel világáról jelent meg egy könyve, Én, Charlotte Simmons címmel. Elkezdtem olvasni, van vagy 600 oldal, jó apró betűkkel szedve. És amit eddig olvastam, az tetszik:-)