Soundcatcher

Még egy gondolat, aztán tényleg húzok a vérbe írni:-)

Szal a Vajollal dumáltuk múltkor azt, hogy mennyire megváltozott a hozzállásunk a zenehallgatáshoz. Mert mi volt régen? Megvetted pízé' a kazettát, később CD-t, megbecsülted, agyonhallgattad, még akkor is, ha nem volt annyira jó választás. Vagy eleve jól körbejárta az ember, hogy mit vesz. Meg nem vásárolt agyba-főbe, mert nem volt rá annyi pénze. Nyilván mindenkinek voltak szénné karcolt kazettái, lemezei. Emlékszem a Nirvana Nevermind albumra, vagy az FNM Angel Dust-ra, amik úgy néztek ki, mintha egy tank végigment volna rajtuk, pedig csak sokat hallgattam őket:-)
Most meg mi van: azt hallgatsz, amit akarsz. Annyiszor, ahányszor akarod. Jönnek javaslatok, kritikák, írások, albumokról, zenékről, bakker, egy kedvenc megint kiadott egy lemezt, gyorsan leszedem, meghallgatom, de már jön a másik azt is, azt is. Elveszik a lényeg, futtában, meló alatt végigpörgeti az ember, és ha nem valami gigászian jó a cucc, megy a kukába. Azért ez gáz. És mégsem tudom másképp. Mert kell az infó, és mert könnyen hozzáférek. Persze vannak lemezek, amiket megveszek. Főleg magyarokat. De a nagy kedvenceket is, mert azokra áldozok, de mégsem találok igazán jó zenéket. És ekkor ötlik fel a kérdés: lehet, azért nem, mert egyszerűen nem adok nekik elég időt? Lehet, hogy a Kosheen az évszázad lemezét csinálta meg a Damage-dzsel, csak én nem vettem észre? (Ok, ez mondjuk nem valószínű, de értitek a lényeget...)
Ez így nagyon nem jó, ezért gyakran visszanyúlok a régiekhez, mert azokról tudom, hogy jók. Most kezdem megérteni, hogy miért válik az ember idővel szentimentálissá:-D